2011. július 27., szerda

Mit tanulunk? Kitől tanulunk?

Újra itt! jó  ideje nem  írtam, és bevallom, sosem egyszerű nekikezdeni...:o)
Nemrég járt nálam egy nő, akinek a rajztesztjében haragot láttam a férje iránt.
Ugyanez a jelzés a rajzban az apát is jelöli.
Mikor megkérdeztem hogy miért haragszik, azt válaszolta, hogy azért, mert iszik a férje.
Na, mondom megvan hogy mi a téma.Mire a nő felvilágosított, hogy oké, haragszik, de nem ezért jött, hanem azért, mert munka közben  el szokott pirulni.Nehezen vettem az akadályt, hogy nem nagy probléma az ivás.Kiderült, hogy a pasas húsz éve iszik, három gyermeket nevelnek.Amikor elmondtam, hogy épp most tanítja meg a gyerekeit arra, hogy az ivással is lehet együtt élni, a nő azt mondta, hogy tudja, mert az ő anyja is hármójukat nevelte fel úgy, hogy az apja alkoholista.Kívülről nézve érthetetlen helyzet, de amikor valaki benne él egy problémában, nem találja akkora problémának.

Sokféle nehézséggel együtt lehet élni!Lehet élni fél lábbal, éhezve, nyomorogva, boldogtalanul, az mind minta.
Egy szülő sem gondolja végig, hogy a gyerek agya jegyzetel, fényképez, ami alapján majd másol.
Akkor is, ha a minta később tiltakozást vált ki majd belőle.
Azt gondolnánk, hogy a rossz minta ellen küzdünk felnőtt korunkban, és mindent megteszünk azért, hogy ne kövessük el  azokat a hibákat, amiket a szüleink elkövettek.

Néha sikerül tanulni a szülők hibáiból, de legtöbbször nem.
Ugyanis történik valami. az ítélkezés.
Amikor a gyerek ítélkezik a felnőtt tettei felett, akkor nemértett meg valamit.
Ha elutasítja a mintát, akkor kénytelen maga is újra megvalósítani a hibát, hogy magán keresztül megértse.
Jó mi? 
szóval vagy mi is ugyanúgy viselkedünk mint a szülők, és akkor megvalósítjuk ugyanazokat a problémákat.Vagy elutasítjuk a szüleink életét, elítéljük őket, és ezáltal kénytelenek vagyunk ugyanazokat a hibákat elkövetni, hogy megérthessük őket.

Milyen  egyszerű arra gondolni, hogy a megoldás az egyetlen szó: az elfogadás.
Elfogadni, hogy a szülő így tudta csinálni, és ez alapján megpróbálni máshogy...Nem lemásolni, nem elítélni, csak máshogy csinálni, ami nekik  nem vált be.
Nem mindegy hogy hogy élünk, és milyen mozifilmet pergetünk le a gyerekeink szeme előtt!

Sokszor szükség van az alternatív segítségre, mert hiába vagyunk tisztában a másolással, mégsem tudunk ellene tenni.Ilyenkor érdemes megkeresni akár a kineziológia módszerével az agyban azt a korlátozó hitrendszert, ami alapján újra és újra ugyanúgy reagálunk a dolgokra.
Mindenen lehet változtatni!
Ha ezt elolvastad, az agyad már nem hivatkozhat arra hogy nem tudta!...:o)