jóslat?vagy javaslat?

Nem szeretem a jóslás szót, mert predesztináló a szó...
A magyar népnek javasasszonyai voltak, akik javasoltak.
Na, ez már jobban hangzik.Javaslat!
Javaslatra pedig szükség van olykor...
Magamnak ritkán szoktam kártyát húzni.A kártya "csak" egy eszköz.
Ha működik az intuíció, akkor nincs szükség eszközre.

És akkor itt a lényeg: honnan lehet tudni, hogy az intuíció, vagy a félelem és a logika kapcsol be egy döntéshelyzetben?
Az intuíció csak akkor működik, amikor nem félünk.
Gondolkodási jellegzetességi terület, vagyis egyszercsak "bejön" egy gondolat, ami bármilyen tartalmú is, nem ejt pánikba, nem kelt félelmet, csak bizonyosságot ad valamiről.Úgy van és kész, segítség az adott helyzetben.

Abban a pillanatban, amikor félünk, nem működik az intuíció.A félelem egy fikció, esetleg prekoncepció.

Mindenesetre a félelem elterel a jelenből a múltba, és a jövőbe, vagyis nem valóságos.
Mindezt meg kell figyelni magamban ahhoz, hogy külön tudjam választani.
Ha nem tudom a két fogalmat külön kezelni, akkor hihetem a félelmeimet intuíciónak.
Na, ez az, ami képes teljesen tévútra terelni!

Sok emberrel találkozom, akinek félelem alapú a gondolkodása, mégis büszke a megérzéseire... ez meg ugye a fentebb írtak miatt nem működik együtt...
Egy ember gondolkodásmódját hamar ki lehet ismerni, ha értjük a védekező rendszerét.
Ezzel foglalkozik az Enneagram módszere... ha tudom, hogy mire kell figyelni egy beszélgetés során, hamar felfedezhető, ki hogyan, és miért "védekezik"/a módszer tanulható a Hajóskapitánytól, azaz tőlem/

Szilveszterkor mégis húztam egy munkára kártyát, hogy elvállaljam-e, mert már éreztem, hogy sokk volt az év, és hát az arcomba vágódott, hogy pihenjek, ne dolgozzak, mert a határán vagyok a megbetegedésnek, hogy vonuljak ki a forgalomból...
És minek akarja az ember tudni a választ, ha úgysem veszi figyelembe?
Szilveszterkor dolgoztam egész éjjel egy rendezvényen, és pár nap múlva elkezdtem berekedni...
és mivel még ez sem volt elég, szép lassan elment a hangom, úgyhogy most már csend-kúrán vagyok...
Az azért vicces, hogy a telefonom ugyanúgy csörög, belesuttogok, hogy nem tudok beszélni, de mivel ezt senki nem hiszi el, elmondja amiért hívott.És senki nem érti, miért nem válaszolok a kérdésekre...?
NNa, ennyi.Remélem tanulságos a helyzetem, mármint hogy nem hallgattam a magamnak adott tarós tanácsra...vagyis, csak akkor kérdezzetek, ha tényleg tudni akarjátok a választ...:o)Én meg csak hallgatok....

bölcs lelkek

egyre többször találkozom a babavárás problémájával, vagyis hogy nem akar megfoganni a baba...volt már olyan, hogy az orvos megállapította, hogy olyan összenövések vannak a lányban, hogy az orvos szerint sosem lehet gyermeke, és amikor a lány ebben a hitben élve "félrenézett" a családi baráttal, egyből megfogant a gyermek.Mondjuk úgy, hogy átdiffundált az összenövéseken a baba...

Aztán volt olyan is, ahol húsz év meddő házasság után a férfinak mástól fogant meg gyermeke.A feleségének és neki nem volt semmi fizikai problémája, az orvos szerint egyszerűen "allergiás" volt a petesejt a hímivarsejtre... hát így is lehet fogalmazni....
A kineziológia módszere alkalmas arra, hogy kommunikáljunk a leszületett, pocakban lévő babával, és a még le nem született, nem testet öltött lélekkel....

Sokszor azért szeretnénk gyermeket, hogy értelmet adjon az életünknek.Van aki beismeri, van aki nem.Van aki azért akar gyermeket szülni, mert utálja a munkáját, és nem akar többé a munkahelyén maradni.Van aki egyszerűen boldogtalan, és azt hiszi, a gyermek majd boldoggá teszi.Nem akarják felismerni, hogy ez nagy terhet tesz a még meg nem született baba nyakába.Még le sem született, de már felelős az anyjáért.
Sokszor hallom fiatal nőktől azt a frázist, hogy: én már csak a gyermekeim miatt élek!
Kíváncsi lennék, hányan örülnének annak, ha az anyjuk csak miattuk akarna élni, saját maga miatt nem... ?

Vannak nők, akik szerint ez egy "pozitív áldozat" a részükről, valójában nem tudják valamiért megélni a saját fontosságukat.Pedig, ahogy az anyaság  az első három évben valóban egyfajta áldozat a nő részéről, úgy a későbbiekben nem.Csak nehéz visszaállni.Ha már anyává váltunk, túlzott önzésnek hisszük folytatni a saját életünket.Mert már nem merünk magunknak fontosnak lenni... Vagy nem is volt a gyermekvállalás előtt saját életünk...Vigyázat!másoknak megfelelni, mások elvárásai szerint élni:
NEM SAJÁT ÉLET! hanem MÁSOKÉ!
Megtörténik az ellenkezője is: hogy annyira kialakítottuk a komfortot az életünkben, hogy nem akarjuk mindezt feladni.

Egyszer egy sokévi meddőséggel küzdő pár jött el hozzám, ahol az jött ki az oldás során, hogy a mamajelölt fél a szüléssel járó fizikai fájdalomtól.Mindezt át lehet magunkban állítani... ebben az esetben meg is történt, és két hónap múlva meg is fogant a baba...:o)

Ebben a témában még nagyon soKKK van, úgyhogy még majd folytatom....
üdv
a Hajóskapitány

Véletlenek vannak?

Egyszer beszélgettünk quimby-s Kiss Tibivel egy kocsmában a véletlenekről, hogy vannak-e? Tibi azt mondta: vannak véletlenek, de azok nem véletlenül vannak.Ez sokszor eszembe szokott jutni, mert nagyon találó szófordulat!Akkor is eszembe jutott, amikor egy Kronobiológia tanfolyamon épp azt vizsgáltuk egy lány adataiból, hogy a születési energetikai adottságait mennyire változtatta meg az, hogy egyszer egy balesetben meghalt, és újraélesztették.A kronóban ki lehet számítani, hogy a szívleállás után hogy változik a személyiség energetikailag...A lány nagyon kevés összéletenergiával született, és több olyan betegséget is diagnosztizáltak nála, amiből az orvosok szerint nem sok esélye volt megérni a harminc évet.
Aztán jött a baleset, amelyben meghalt és újraélesztették.Sokat tett a saját gyógyulásáért, nem hitte el amit az orvosok "jósoltak" neki, és lassan kihozta magát az életveszélyből.A kronó számolás kiderítette, hogy az újraélesztéskor átrendeződött az energetikai terhelhetősége, és az összéletenergiája megduplázódott.
Mindez lehetővé tette, hogy "könnyebben" vészelje át a megpróbáltatásokat, és könnyebben épüljön fel.És hogy egyáltalán felgyógyuljon!Valószínű, hogy ha nincs ez a baleset, a lány már tényleg nem élne!Jó kis paradoxon, mi?
Szóval vannak véletlenek? Igen, vannak, de azok nem véletlenül vannak!:o)
üdv
a Hajóskapitány

ölelés

Egy idős bácsi járt nálam, akár az apám is lehetett volna.Még az is stimmel, hogy mindkettőjüknek szívproblémáik és cukorbetegségük van.De az egy fontos különbség, hogy az apám sosem fogadta el a tudásomat...segítséget sem kért soha...
Ennek a bácsinak sajnos van még egy súlyosabb betegsége is a tüdejével.
Ahogy mentünk vissza az időben, és feljöttek a  megélt élethelyzetek, megkérdeztem, hogy ölelgette puszilgatta-e az édesanyja gyerekkorában? Ez volt a kulcskérdés, amire a bácsi elsírta magát, és mondta hogy sajnos nem.
"És a bácsi kifejezte valaha szavakkal, simogatással a szeretteinek, hogy szereti őket?"
"Á, azt nem kell, tudják ők azt."
"De honnan?"
Tudják ők azt, nem kell mondani...De hát a lányom is ilyen.Ő sem szokta kimutatni az érzéseit.
Ő olyan mint én...."
Szóval például így adódik tovább a viselkedésminta.
Amit nem kaptunk meg mintának, azt nehéz továbbadni....
Üdv
A Hajóskapítány

mutasd meg ki vagy!

Az egyik legjobb megmérettetés a komfort hiánya.
Amikor rájövök arra, hogy mindig az az értékes, amiért megdolgozom.
Ma a férjecskémmel hazahoztunk gyalog 20 liter vizet, mert most nem tudjuk autóval megközelíteni a tanyát.Mindkettőnkön hátizsák, meg csomó cucc, úgyhogy útközben megbeszéltük, hogy otthon kincsként fogunk a vízre tekinteni...:o)
Mit nekünk sör!hülyék lennén sört cipelni!
 "hogy tudd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell" mondja Dusán.NNa, nem csak a hőségben érezhető, hanem hidegben is...
Amikor Szatymazra költöztünk a városi kényelemből, elkezdtem életemben először kertészkedni.
Előtte persze kipróbáltam magam ... Csepelen a lakótelepi lakásunk előtti 5 négyzetméteren muskátlit ültetni, de az még nem volt az igazi... de amikor kibújtak az első sárgarépák, sok egyelés, öntözés, gyomlálás után, nna az volt az igazi!
Utána elmenni egy Corába, ránézni a hatalmas répahalomra, egyenesen döbbenetes érzés.
Ugyanígy van az munkámnál is... ha valaki nem fizet, az nem érzi a munkám súlyát.
Mindig mindkét félnek bele kell tenni valamit a közösbe, hogy a munka értékes legyen mindkét fél számára.Adok-kapok.A pénz nagyon jó megmérő erő.
A legtöbb segítő tevékenységet folytató kollégámnak gondja van a pénzkéréssel.
Nekem is volt.Nem akartam pénzéhesnek tűnni, és eleinte büszke voltam arra, hogy nem kérek annyit a munkámért, mint más.
Akkor jöttem rá, hogy tévedek, amikor először kérdezte meg valaki, hogy miért dolgozom ilyen olcsón?
Nem tudok még annyit, mint a másik, aki többet kér?
Vagy amikor a gyógynövényes személyre szabott, általam kevert krém helyett a drága szteroidosat használta valaki? Szóval el kellett gondolkodnom....Mindennek meg van az értéke.Először magamnak kell értékelnem azt amit én beletettem, beleteszek a tudásomba.
Egy termelőtől venni akartam hagymát a szegedi piacon, és alkudni akartam.Azt mondta a fazon, hogy ne tegyem ezt vele, ennek ennyi az ára, nem tudom mennyi munkája volt vele.
És akkor egy kicsit elszégyelltem magam.Oké, tudom, piac meg minden, de mégis...ő tudta hogy mennyi munkát tett bele, és az mennyit ér...
A Hajóskapitány

Vak nénit ne akarjunk átvezetni az úttesten, ha nem kéri!

Szinte minden nap, így ma is kaptam egy olyan telefont, amikor valaki a hozzátartozóját, barátját, rokonát szeretné bejelenteni.
Ezzel kapcsolatosan van egy érdekes megfigyelésem:
az az ember, akit be akarnak jelenteni, az esetek többségében nem jön el.
Hiszen nem érez felelősséget valami olyanért, amit nem ő kért.
Bár már erre nagyon figyelek, mégis előfordul, hogy elfelejtkezem erről, és beírok valakit.

Karácsony után egy kétségbeesett lány jelentette be az édesanyját, aki mély depresszív állapotban van, nem akar élni.Valahogy nem kapcsolt be a vészvillogó, hogy vigyázz Márti, az anyuka nem biztos hogy le akarja tenni a terhét, és időpontot adtam.
Természetesen aznap, pár órával a megbeszélt időpont előtt jött az sms, hogy anyuka rosszabbul van, de különben is ő tudja hogy mi a baja, nem kell hogy egy idegen megmondja neki.
És anyukának igaza van!
Ha nem kért segítséget, akkor ne akarjon neki senki segíteni!
Ezt a hozzátartozóknak nagyon nehéz elfogadni...

De akkor kinek lehet itt segíteni?
A lánynak, akinek meg kell értenie az anyukája állapotát, és tanulni belőle.
Amikor el akarunk valakit "rángatni" egy "segítség-adóhoz", abban van valami okoskodás:
én tudom a tutit helyetted!
Én tudom, hogy neked mi lenne a jó, én tudom mit kellene tenned!

Családfelállítás szempontból lehet ez egy szerepkörből való kiesés.
A lány az anya anyjává válik.Vagyis a nagymama szerepkörét éli.
Ez semmiképp sem jó, az közvetíti, hogy "okosabb vagyok nálad"!

Nem a gyerek dolga letenni az anyja terhét.
Meg lehet kérdezni, hogy: anya, tudok-e segíteni valamiben, sokszor az a maximum, hogy egyszerűen megértjük anyut... kéretlen állásfoglalás nélkül....ezt úgy nevezzük hogy : értő figyelem...
ez nem könnyű!

Az értő figyelem azt adja hogy:figyelek rád, átérzem azt amit most mondasz nekem, és együttérzek veled!
Nagyon nehéz dolog, gyakorolni kell!

Ha mégis megkérdezi a másik hogy: szerinted mit kéne tennem?
Akkor is oda kell figyelni hogy ne vegyük át a döntés felelősségét.Sokkal jobb nyitott kérdésekkel segíteni a másikat rájönni arra, hogy mi lenne a jobb minden résztvevő számára... ezt a gondolkodásmódot tanítja a Mátrix energetika rendszere... mindenkinek ajánlom a figyelmébe!

Csakúgy, kezdetnek!

2011. január.
Sok-sok történet úszkál a fejemben.10 év, ami az én életemet is folyamatosan változtatta, és amit én változtattam mások életében.Szinte minden nap felmerül bennem, vagy másokban, hogy könyvet kéne írni erről a sok mindenről, de mindig beleütközöm abba, hogy a mások történetei olyan konkrétak, intimek, és így konkrétan nincs jogom hozzá...Nehéz úgy sztorizni, hogy közben mások titkai és az én munkám összekeverednek.
Ezért mostantól azzal próbálkozom, hogy inkább a történetek konklúzióját próbálom közvetíteni, amivel mások is tudnak kezdeni valamit, minél távolabb "hajózva" a konkrétumoktól...aztán majd meglátjuk.
Persze összekeverem a saját életem dolgaival is, aztán lesz belőle valami...